Chile - Pastel de choclo

 2014.03.19. 08:00

2014-02-24_19_50_32_1394897039.jpg_1280x960

Szóvalakkor Chile. Nem sokat tudtam az országról, bajban voltam, mikor megadták, hogy akkor most onnan főzzek valamit...próbáltam a földrajzórákra visszaemlékezni, úgyhogy nagyjából megvolt, hogy ez a vékony ország, ami az Andok tulajdonképpen, és itt lezuhant egy repülő sportolókkal, akik megették egymást (na, ezt nem föcin tanultam meg), és tele van lámákkal...rémlett még Pinochet neve, és ennyi. Úgyhogy kicsit gugliztam, és találtam egy doksit, inkább ezt nézzétek, nem fárasztalak titeket az infókkal:

Féltem azért, mit fogok főzni, lámát? Sok olyan receptet is találtam, de végül nem kellett azt, vagy vikunyát vadásznom, elég volt marhahúst venni. Komfortista vagyok, valljuk be. 

A recept:

2 fej vöröshagymàt felcsìkozva megpirìtottam, és hozzàadtam kb. 35 dkg marhahùst. Só, bors, kömény, pirìt, félrerak. 2 konzerv kukoricàt kb. 1 dl tejjel le kell turmixolni (igen, hallom a kifakadàst, de jó lesz, ne aggòdj!), és ha krémes, mehet bele még fél deci tejci plusz só és 1.5 ek. cukor és 1 ek. vaj. Most jön a gyilkos része a dolognak: fõzd fel a kukoricamasszàt, kb. krumplipüré àllagùra sűrűsődjön! Na, ez nàlam ùgy nézett ki, hogy Vezùvként kitört és elégette mindenem, mintha lekvàrt föztem volna....de akkor is megérte. Szóval, ha megvan, akkor mélyebb tepsi aljàra jön a hùs, rà egy réteg olìvabogyó, fött tojàs és mazsola, majd a kukoricapüré. Tetejére porcukor, be a sütöbe. Ha a teteje aranybarna, akkor lehet is tàlalni! Jó étvàgyat hozzà!

Enchiladas

 2014.03.18. 08:00

2014-02-23_20_01_34_1394895520.jpg_1280x960

Van nekem egy másik blogom ánglisul (littlebugcooks.blogspot.ie), ahol egy világjáró turnén vagyok, nevezetesen, különböző országok konyháját próbálom ki. Barátomék voltak nálunk vendégségben, és a választott konyha a mexikói volt. Bevallom, sokáig kerestem autentikus mexikói ételt, de ahány ház, annyi szokás, vettem észre, így olyat alkottam, ami "nyomokban mexikóit tartalmazhat". Mármint, ízvilág. Nem daráltam le Juant. Sem Pedrot. Ola! 

Néhány infó akkor azért Mexikóról, hogy tartsam magam a másik blog tematikájáról: azt gondopltam, sokat tudok erről az országról, de be kellettz látnom, hogy az szinte semmi. OK, a gasztronómiájukat ismertem (bár mindig mergzavart, melyik tortillából készült ételt hogy hívják), de hihetetlenül színes a kultúrája ennek az országnak is. Indiánok, olmékok, maja, azték civilizációk, Cortez, spanyol hódítás...a történelmük eléggé brutális és véres (mondom én ezt magyarként), de mindamellett nagyon érdekes! Kiskoromban még egy mini Chichen (nem chicken) Itzat is felépítettem kartonpapírból, annyira odavoltam a kultúrájukért. Persze nem áldoztam fel senkit ay oltárán, pedig lettek volna rá alanyok, de nem gondoltam jó ötletnek. A mai Mexikó még mindig nem nyugodt, drogháború zajlott és zajlik náluk, de a gazdaságuk nagyon erős. A PwC 2013-ban azt a kijelentést tette, hogí 2050-re Mexikó lehet a világ 7. legnagyobb gazdasága! Nem gondoltam volna ezt róluk, az igazat megvallva...ez az ország úton- útfélen meglepett. Remélhetőleg egyszer lesz alkalmam meglátogatni az országot...na de térjünk vissza a főzésre!

Hozzávalók:

- 30 dkg darált marhahús

- olívaolaj

- 1 finomra vágott vöröshagyma

- 1 paradicsomkonzerv hámozott paradicsomokkal

- 1 doboz paradicsomszósz

- 1 ek. liszt

- hatalmsa adag csili

- só, bors, bazsalikom, kömény, koriander, fokhagyma

- 4 tortilla lap

-  reszelt sajt ízlés szerint

Az elkészítése nem igényel atomkutatói diplomát...a vöröshagymát meg kell pirítani olajon, rászórni a húst, és pár percig pirítani őket közösen. Mehetnek rá a fűszerek, és a paradicsomok (csak egy üveg, a hámozottakkal). Ne felejtsétek el a csilit, a csili JÓ. Ha frisset használjatok, használjatok GUMIKESZTYŰT különben fájdalmas lesz a szemdörgölés, arról ne is beszéljünk, ha mosdóba kell menni...visszatérve a receptre: a husi rotyog a paradicsomszószban, nagyon jó. Adj hozzá kis húsleves-alaplevet, vagy vizet, és főzd kb. 20 percig. Közben elkészítheted a pokol tüze- csípős szószt. Máshol Enchilada szósznak hívják - ne dőlj be az átverésnek! Szóval. Kis olajon pirítsd meg a lisztet, fűszerezd sóval, borssal, fokhagymával, köménnyel, oreganóval és csilivel. SOK csilivel. Meg egy kis csilivel. Mondom, SOK csilivel, ne légy gyáva, burítsd meg rendesen azt a fűszertartót! A fájdalom mutatja, hogy élsz, és a gyomorégés a jövőbeli éned gondja lesz, nem a tiéd, ne aggódj miatta még. Ha a szósz nagyon sűrű, kis vízzel fel lehet higítani. Főzd kb. 10 percig. 

Ha a szósz elkészült, a hús is megfőtt, a tortillákat töltsd meg husival. Egy tepsi aljára öntsd bele a szósz felét, rakd rá az enchiladakat, rá a maradék szósz, és reszelt sajt. Be a sütőbe, 20 perc, vagy míg a sajt barna. Tálald jalapenoval. Vicceltem. Nem.

Jó étvágyat!

Currys sárgarépa krémleves

 2014.03.17. 08:00

2014-02-20_21_01_29_1394894821.jpg_1280x960

Valamiért mostanában rákaptam a krémlevesek készítésére. Általában nem tejszínnel csinálom őket, csak simán leturmixolom a zöldségeket, mintha bébipapit csinálnék, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének finomak, sőt! !Ehhez használtam tejszínt! Egyre jobban beleszeretek amúgy ezekbe a levesekbe...ez egy eléggé bizarr receptnek indult, de megszerettem, úgyhogy, többször is el fogom készíteni.

Hozzávalók:

- fél kg sárgarépa

- 5 cm gyömbérgyökér

- 1 fej vöröshagyma

- 2 dl tejszín

- húsleves alaplé

- só, bors, curry ízlés szerint

- díszítésnek pármai sonka pirítva, és kis tejföl 

A zöldségeket megpucoltam, és apróra vágtam, hogy gyorsabban megfőjenek - kopogott a szemem az éhségtől...olajon megpirítottam a vöröshagymát, hozzáadtam a répát és a  gyömbért, átpirítottam őket, és felöntöttem húsleves alaplével, nagyjából fél literrel. Szétfőztem a zöldségeket, ízesítettem curryvel és borssal (a sóval óvatosan, hisz a leves alapból sós!), leturmixoltam, és óvatosan belekevertem a tejszínt. Felforraltam, közben pár szelet pármai sonkát megpirítottam. Ezzel tálaltam a kész levest - grátiszban kapott még néhány pötty tejfölt is, mert a tejföl JÓ. 

Jó étvágyat!

Fetás töltött jalapeno

 2014.03.16. 08:00

2014-02-15_15_11_11_1394890930.jpg_1280x960

Hát az úgy volt, hogy megkívántam a csípőset, és mit ad Isten, a boltban épp volt egy adag gyönyörű csili, occóér'. Naná, hogy nem hagytam ott! Nem tudtam, mit kezdjek vele, de végülis praktikussági okokból semleges ízekkel töltöttem meg - tudniillik, ha még egy jó kis fűszeres tölteléket belepakolok, hótziher, hogy kellemetlen estém lett volna, amit aztán évekig emlegetek. 

Hozzávalók:

- 4 nagyobb méretű jalapeno, amit meg is lehet tölteni

- 20 dkg feta sajt

-3 ek. tejföl

- 1 kisebb csokor snidling

- 1 kisebb csokor koriander

- só, bors, fokhagyma

GUMIKESZTYŰBEN! (mondom, gumikesztyűben, komolyan, én elkövettem a hibát, hogy nem használtam, és utána megdörzsöltem a szemem...egy jó ideig nem mertem utána kimenni a mosdóba :D) félbevágjuk és kimagozzuk a paprikákat. A fetát összetörjük, kikeverjük a felaprított fűszernövényekkel (lehet másokat is használni, pl. bazsalikomot is tettem bele másodjára), és a fűszerekkel, valamint a tejföllel, a paprikákat megtöltjük vele. Még mindig nem vesszük le a kesztyűket! Bepakoljuk őket sütőbe, ha valaki nagyon szeretné, megszórhatja reszelt sajttal is, szerintem felesleges. és nagyjából 10 perc alatt megsütjük őket előmelegített sütőben.

Köretnek én kukoricás- borsós rizst készítettem, de bármi mással is lehet tálalni.

Jó étvágyat hozzá!

NE NYÚLJ A SZEMEDHEZ! :D

Teljes kiőrlésű kifli

 2014.03.15. 08:00

2014-02-05_19_22_55_1394658679.jpg_1280x960

Ezt a receptet Limarától lestem el, kicsit módosítottam benne ezt-azt, szokás szerint. Nagyon illett a rillettehez és mellé vöröshagymát ettem. Sajnos a kép nem túl jó minőségű, de a kiflik annál finomabbak voltak!

Rillette

 2014.03.14. 08:00

2014-02-04_21_53_20_1394657903.jpg_1280x960

Van nekem egy szakácskönyvem, nevezetesen Hugh Fearnley-Whittingstalltól (beleizzadtam, mire leírtam a nevét...), a címe sokat sejtető: The River Cottage Meat Book. Egyszer nekem is lesz egy olyan kis házam, mint neki...nade vissza a főzéshez. Szóval ebben a könyvben találtam egy tökéletes receptet, amit hasznosítani lehet, ha több hús is megmaradt, és valamit kezdeni kell vele záros határidőn belül. A rillette-et ízre a lesütött húshoz tudnám hasonlítani, vagy a pecsenyéhez, nagyon finom!

2014-01-26_18_09_57_1394657328.jpg_2560x1920

Ez a kép olyan jól néz ki, hogz kedvem lenne még egyszer megcsinálni ezt, ami eltántorít tőle, hogy nemrég ettem, és késő este van, mikor ezeket a sorokat írom...paradicsom, marhahús, teljes kiőrlésű tészta. Egyszerű, mégis isteni finom. Ezek az olaszok tudnak valamit, na...

2013-12-24_19_24_47_1394656740.jpg_2048x1536

Ez a karácsonyi menü volt, úgy el vagyok maradva a posztolással, hogy már szégyellek idejönni, konkrétan mióta kiköltöztem, nem posztoltam semmit, csak gyűltek, gyűltek a képek...és mennyi étel van, amit le sem fényképeztem....na de most az a harci terv, hogy minden nap jó sokat feltöltök, és akkor majd jól beállítok rájuk időzítést. Ravasz, ravasz, ugye? :D Szóval, hogy most minden műhelytitkot elárultam, jöjjön a recept maga. Nagyon finom volt...

Tejszínes- ananászos csirke

 2013.08.26. 21:46

tejszines_ananaszos_1377545890.jpg_550x412

Nem vagyok oda a gyümölcs-hús párosításért, még kevésbé azért, hogy mindezt borssal és tejszínnel ötvözzem, de néha hajlandó vagyok rá, és olyankor mindig megállapítom, hogy nem is rossz, ami kisült. Ezt az ötletet a neten böngészve találtam, hogy milyen csinos, ha magában az ananászban sütjük egybe a dolgokat, így én is ezt a metódust követtem. Nem csak finom lett, de nagyon extravagáns is!

Szezámos háromszögek

 2013.08.26. 21:37

szezamosharomszogkicsi_1377544544.jpg_550x412

Ezek alternatív megoldásai lehetnek a laffának, amit hivatalosan a hummusz mellé adnak kenyérként. Gyors, egyszerű, finom, és bármilyen mártogatós mellett megállják a helyüket.

Tabbouleh

 2013.08.26. 21:35

tabboulehjoooookicsi_1377544683.jpg_550x412

Frissítő, zöldséges, egészséges, kiváló kiegészítője egy arab vacsorának, vagy akár csak úgy, magában. Rántott hús mellé is javaslom akár köretnek!

Spárgás-kéksajtos gnocchi

 2013.08.26. 21:12

spargas_keksajtos_gnocchikicsi_1377543755.jpg_550x412

Ez az étel minden olyan hozzávalót ötvöz magában, amiket az emberek általában utálnak vagy imádnak, tehát szélsőségesek, nekem mégis valamilyen oknál fogva mind-mind ízlik. Furcsa egy dolog ez az ízlés...mindenkinek más, mindenkinél változik. Ez a jó bennünk...a sokszínűség. Bölcselet off, recept mód on.

Rakott cukkini

 2013.08.26. 21:00

rakottcukkinikicsi_1377543166.jpg_550x412

Zöldséggel rakott zöldség. Ráadásul még a kép sem túl csalogató... Mégis kiteszem, mert a világnak tudnia kell, hogy lehet zöldséget zöldséggel kombinálni. Finom. Ehető. Egészséges. Jó. Próbáljátok ki, megéri a fáradságot!

Aszalt paradicsomos pesto

 2013.08.26. 20:52

pestokicsi_1377542842.jpg_550x412

Mit csináljon az ember, ha a kertjében SOKSOKSOKSOK bazsalikom van? Pestot készít belőle, egyértelműen, és azt kínálgatja az egész családnak (jelen esetben egy férfiról és egy macskáról beszélünk csak, előbbinek jobban ízlett, úgy vettem észre...)

Mogyoróvajas-lekváros gofri

 2013.08.26. 20:44

mogyorovajas_szendokicsi_1377542454.jpg_550x412

Igazából ennek nincs is receptje, hiszen ez nem egy agysebészeti bonyolultságú recept, inkább javaslom, hogy próbáljátok ki. Egyik este éhenhalás közeli állapotba kerültünk, és nem szerettem volna főzni. Volt itthon bolti gofri, háthajóleszvalamire felkiáltással, mogyoródarabkás (crunchy) mogyoróvaj, és szederlekvár. A gofrit megkentem ezekkel a kencékkel, és megettük gyorsan az egészet. Kicsit geijl, édes, de ha nagyonbrutálédesre vágyunk, akkor ez a legjobb választás az esetben, ha 2 perce van csak az embernek. Tiszta Ámerika. 

Jó étvágyat!

Hummusz, ahogy én készítem

 2013.08.26. 20:40

hummuszjooookicsi_1377542148.jpg_550x412

Ahány ház, annyi hummusz, tartja a mondás. Na jó, nem, de tény, hogy mindenhol teljesen máshogy készítik.

Az én verzióm igen egyszerű, hagyományosnak mondható, de van egy extrémebb verziója is, amibe teszek még egy marék sósmogyorót és két evőkanál mogyoróvajat is, fergeteges ízt ad neki, ha azt is beleturmixoljuk. Javaslom kipróbálásra!

Gazpacho

 2013.08.26. 20:35

gazpachokicsi_1377541691.jpg_550x412

Gordon Ramsayt imádom. Ramsay legjobb menüi című könyve pedig egyenesen kötelező olvasmány számomra, szinte minden receptjét betéve tudom. A gazpacho receptek közül eddig az övé jött be nekem a legjobban, ez "Rusztikus gazpacho" néven fut nála, de én nem hagytam egészben az összes zöldséget, ennyi a különbség a két recept között. A lehető legjobb étel a nagy kánikulában, de egy hidegebb napon is felmelegít csípőssége miatt.

Falafel-ahogy én készítem

 2013.08.26. 20:27

falafelkicsi_1377541180.jpg_550x412

Nem tudom, eddig miért nem készítettem házilag- talán elborzasztott a sok negatív komment, amit minden receptnél olvastam. Én most két receptet ötvöztem, beletettem egy kis Bellát is az egyenletbe, és voilá! csodás kis golyócskáim lettek. Hasábbal, hummusszal, tabboulehval tálaltam-tálalom, mert Párom már hetek óta minden hétvégén ezt kér.

Cukkinilepény

 2013.08.26. 20:19

cukkinilepenykicsi_1377540707.jpg_550x412

Prószát nem volt kedvem csinálni, de mindenképpen valami zöldséglepény-féleséget szerettem volna készíteni, imádom a pirult-sült zöldségrészecskéket, friss zöldségekkel. Van ennél egészségesebb??? Na jó, ez csak költői kérdés volt...

BLT szendvics

 2013.08.26. 20:11

bltkicsi_1377540374.jpg_550x412

BLT szendvics. Bacon, lettuce, tomato-vagyis szalonna, saláta, paradicsom. Ennyi kell a földi boldogsághoz. Meg egy kis cheddar sajt, ha már... Gyors reggelinek készült, de ebédnek is beillett volna, párom nem nagyon volt éhes déltájt, mikor ilyen reggelivel ébresztettem...

Túrós batyu

 2013.07.03. 08:00

turos_batyu_1372616039.jpg_375x500

Édességre vágytam, ami nálam azért eléggé ritka, valljuk be. Volt egy csomag leveles tésztám a hűtőben (nem tudom, mikor és hogyan került oda, máig sem sikerült kiderítenem), valamint körözöttnek való túró is befigyelt az alsó polcról. Körözött helyett ezt készítettem, saját ötlet alapján.

Hozzávalók:

- 1 csomag leveles tészta

- kb. 15 dkg túró

- 1-2 púpos ek. tejföl

- ízlés szerint aszalt barack, mazsola

- 1 marék magozott meggy

- reszelt citromhéj, citromlé

- vaníliás cukor

- rumaroma

- apróra vágott dió/mandula

A túrót egy tálban kikevertem minden földi jóval (lásd hozzávalók). A leveles tésztát négyzetekre vágtam, közepére ment egy kis túrós maszat, batyukat formáztam belőlük, és mehettek a forró sütőbe.

Jó étvágyat hozzá!

Töltött bundás kenyér

 2013.07.02. 08:00

budas_kenyer_1372615330.jpg_500x375

Bundás kenyeret szerettem volna reggelizni, és melegszendvicsre is fájt a fogam. A totális bizonytalanság meghozta gyümölcsét, ismét kreatív voltam, és egységesítettem a kettőt.

Gyors csirkés rizs

 2013.07.01. 08:00

csirkes_rizs_1372614301.jpg_500x375

Munkából jöttünk haza, és egész nap szinte semmit sem tudtam enni, így kopogott a szemem az éhségtől, ahogy az ajtón beestem. Rendelni nem szerettem volna, így maradt a "segíts magadon, Isten is megsegít" módozat. Átnéztem, mi van a hűtőben, és ezt dobtam össze. Végül "nemvagyokéhes" Párom is megevett egy nagy tányérral belőle.

Hozzávalók:

- 1 zacskó gyors rizs (sima, nem barna, mert most a cél a GYORSASÁG :))

- 15 dkg csirkemell

- néhány szem aszalt paradicsom

- 1 nagyobb fej vöröshagyma

- só, bors, fokhagymapor, oregano, bazsalikom, kakukkfű

- 1 doboz főzőtejszín

- reszelt füstölt sajt (nálam edami volt)

A rizst feltettem főni. A hagymát, husit, aszalt paradicsomot feldaraboltam. Egy edényben üvegesre pároltam a hagymát, rászórtam a húst, és nagy lángon megpirítottam. Hozzáadtam az aszalt paradicsomot, felöntöttem pici vízzel, fűszereztem, és mikor elforrta a vizet (max.10 perc), felöntöttem a tejszínnel. Hagytam, hogy egybeforrjon az egész, és a végén bekevertem a rizzsel. Reszelt sajttal tálaltam.

Jó étvágyat hozzá!

Pulyka fajitas

 2013.06.30. 19:33

pitaban_husi_salataval_1372611098.jpg_600x450

Ez egy felturbózott fajitas, mert nem pont így készül az eredeti, de elmondhatom, hogy olyan finom lett, hogy másnap is ezt készítettem. Az ötlet onnan jött, hogy kaptam Páromtól egy hatalmas adag fűszerkeveréket, és égtem a vágytól, hogy "amerikai" stílusban készítsek valamit, és mivel Mexikó is azon a kontinensen van, így először mexikóival kezdtem. 

Finomfőzelék

 2013.06.30. 18:44

finomfozelek_1372609816.JPG_500x375

Ez az a főzelék, amit a gyerekek nagy része gyűlölt az iskolában, én pedig repetáztam belőle. Ez van, ilyen kifordított gyerek voltam. Ha a húst próbálták meg belém erőltetni, üvöltöttem, hisztiztem, képes voltam a sarokban is állni, mert kijelentettem, hogy én a fasírtot akkor sem eszem meg, ha a Mikulástól emiatt nem kapok ajándékcsomagot. Tényleg virgácsot kaptam miatta. Viszont az összes főzeléket imádtam, köztük ezt is. A sulis valami fehér löttyben ázó sápadt zöldségekből álló valami volt, én ezt kicsit továbbfejlesztettem. Álljon itt tehát a saját verzióm. :)