Mikor beléptem a boltba, azzal a szent elhatározással indultam a tejespult felé, hogy csak veszek egy kis túrót/fetát, és szépen hazabattyogok, megcsinálom a snidlinggel és fetával/túróval töltött pulykámat. Igen ám, de eszembe jutott az az iszonyat mennyiségű dió, amit anyutól kaptam (biodió :D),és gondoltam, azt is belekombinálom valami salátába. Telefon anyunak: Szia, itt állok a bolt közepén, a diót mivel lehet enni? (körülöttem állók érdekesen néznek rám)...mikor már 10 perce tanakodtunk a köreten, megkérdezte nemes egyszerűséggel, hogy miért nem csinálok pulykasalátát? Hát persze, miért ne?
Hozzávalók:
Pont a kefireknél álltam, anya pedig mondta, hogy csinálhatnék mézes pulykát a salátához. Hmm, kefires-mézes...izgalmas, miért ne? Vettem egy doboz kefirt. Hársméz meg mindig van otthon...Ha az ízpárosítás nem jön be, maximum kidobom, egy adag nem sok...Saláta. Egyféle. Elkezdtem sorolni: van rukkola...RUKKOLAAA, RICCOLAA(az más egy kicsit)...hogy én mostanában miért nem eszem rukkolát, fel nem foghatom, pedig imádom az ízét...oké, akkor ezt hamar meg is beszéltem magammal. Akkor még feta(fehérjenapon nem vagyok hajlandó lemondani a sajtadagomról) és pirított dió. Öntet: semmi cicoma, olívaolaj, só. Anya azt mondta, hogy tökmagolaj is jó lenne hozzá, dióhoz nagyon finom (meg savanyú káposztához), legközelebb szerez nekem azt, mert van egy "tuti beszállítója". Köszi anyu!!!
A 10 dkg-os kis pulykamellet felvágtam vékony csíkokra. A doboz kefirt kikevertem egy kisebb evőkanálnyi mézzel (nekem hársméz van itthon, de szerintem bármi mással jó, a hársnak eléggé karakteres íze van), és ebbe a keverékbe zúdítottam a pulykacafatokat. Egy órára hideg helyre tettem, és addig elmosogattam. Félig (nem az erősségem ez a sport...). Majd a husit nagyjából lecsepegtettem, és kevés olívaolajon megpirítottam. Ilyenkor szórtam egy kis sót is a husira. FIGYELEM: a piruló-sülő fehér trutyi először felhabzik (méz), elkezd picit bebarnulni, karamellizálódni, majd pattog, de nagyon. Ezért én kb. fél deci vizet öntöttem a husi alá-el kell,hogy áruljam, ideig-óráig segített csak ez a megoldás, de volt legalább 5 pattogásmentes percem. Mikor a husin már barnás bevonatot képzett a mézes kefir, megkóstoltam a husit (elégettem a számat), meglepően konstatáltam, hogy jéééé,ez ehetőőő, mi több, bármikor megenném! Majd lezártam alatta a gázat. Egy marék rukkolát átmostam, lecsepegtettem, konyhai papírtörlőn leszárítottam. A marék diót apróra vágtam, és kicsit megpirítottam (jó tanács: ha már majdnem jó, akkor zárjuk el alatta a gázat, mert ha jól megpirítva még a forró serpenyőben marad, tovább pirul, és a végén megkeseredhet-megéghet). A salátát egy tányérra halmoztam, megszórtam sóval, meglocsoltam egy kis olívaolajjal, ráhelyeztem a húsdarabokat, rámorzsoltam a fetát és megszórtam dióval. (Mondjuk, ez a "művészi" teljesítmény nálam fél órát jelentett). Nekiálltam mindenféle szögből és pózból és fénnyel fényképezni, és a legelfogadhatóbb képet feltöltöttem ide. De ez már nem a recept része. Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek!
