Régóta szerettem volna kipróbálni, milyen is lehet ez a tészta megtöltve. Múltkor nem találtam ilyet a boltban, de szombaton belefutottam egy dobozba, ami így egyből a kosaramba került, és a borsmártásos pulyka helyett kreáltam egy cannellonit.
Hozzávalók:
- 8 db cannelloni (vagy annyi, amennyibe épp belefér a töltelék, én 30 db-os dobozzal vettem)
- 15 dkg pulykamell apró kockákra vágva
- 15 dkg túró (lehet bármilyen, én bryndzát használtam pont)
- 5-6 dl főzőtejszín
- 1,5 dl fehérbor
- só,bors,fokhagymapor
- 1 marék snidling (metélőhagyma)
- reszelt sajt a megszóráshoz
A pulykamellet befűszereztem, kevés olívaolajon átpirítottam, majd mikor már átsült (ez pár perc alatt kész, mert nagyon pici kockákra lett vágva a husi), felöntöttem 1 dl főzőtejszínnel, illetve beletördeltem a túrót. Megvártam, míg a túró "felolvadt", belekevertem az apróra vágott snidlinget, és levettem a tűzről. A cannellonikat megtöltöttem a langyos(!) töltelékkel, kisebb tepsibe fektettem őket. A tésztát nem kell előre megfőzni! A maradék tejszínt kikevertem sóval, borssal, fokhagymaporral, snidlinggel,borral, és ezzel a lével leöntöttem a cannellonikat(ügyeljünk rá,hogy teljesen befedje a cannellonikat a lé, különben kicsit "megég" a teteje,kemény lesz...). Betettem az előmelegített sütőbe a tepsit, és mikor már a tészta felszívta a folyadékot, megszórtam őket a reszelt sajttal. Ráolvasztottam, és már lehet is tálalni. Snidlinggel pluszban megszórtam, hogy gusztusosan nézzen ki az étel :)
Jó étvágyat hozzá!