Bella a konyhában

Egy wannabe-szakács megpróbáltatásai

Akit Buldózernek hívtak

2013. január 27. 20:00 - alabella

Most nem filmet fogok elemezni, de még csak nem is az olasz kagylóexportról fogok értekezést tartani. Egy olyan szendvicset mutatok be, amit Adam Richman is megirigyelne. Összeállítása 10 perc, elfogyasztása laza fél óra. Már ha valaki meg tudja enni a több, mint fél kiló tömény húst és sajtot. Ez a szendvics egyébként egyfajta tisztelgés Adam előtt, aki a világ legínycsiklandóbb ételeit kóstolja végig. Ma délelőtt is őt néztem, mikor rámjött, ha nem kapok egy olyan szendvicset, amit eszik, én belebolondulok...így összeállítottam a saját Ham&cheese szendvicsem. Párom együltő helyében megette az egészet. Én sajnos erre nem voltam képes, de az első harapásnál egy könnycseppet elmorzsoltam, annyira jól sikerült...Amúgy örülök, hogy nem lakom USA-ban, ugyanis ott jelenlegi súlyomhoz vélhetően még ugyanannyi jönne, annyira megszállottja vagyok az amerikai konyhának...

Hozzávalók:

    -1 teljes kiőrlésű bagett, vízszintesen és keresztben is félbevágva (fő az egészég, ugye...:))
    -fokhagymás-zöldfűszeres fűszervaj
    -10 dkg szalonna
    -10 dkg borsos szalámi
    -10 dkg főtt-füstölt karaj
    -10 dkg prágai sonka
    -10 dkg füstölt mozzarella
    -10 dkg edámi sajt
    -10 dkg maasdamer sajt
    -10 dkg vörös cheddar  sajt
    -1 nagy fej vöröshagyma
    -1 üveg salsa

A legnagyobb gáztepsit kibéleltem dupla rétegben sütőpapírral, a tepsit begyújtottam.A vöröshagymát megpucoltam, vastag karikákra vágtam, és forró fokhagymás olajban megpirítottam (mea culpa, felét elkóstoltam). A negyed bagetteket megkentem fűszervajjal, és a vajas felükkel lefelé betettem őket a tepsibe-ne spóroljunk a vajjal, azt javaslom! A húsféléket ketté választottam, és ezeket letettem a tepsibe, hogy a szeletek fejadagonként egymással fedésben akkora felületet tegyenek ki, mint a bagett hossza. Mikor mindezzel végeztem, betettem őket a sütőbe, megpirulni. Nagyjából 5 percen belül szépen megpirultak-megsültek, kihúztam őket a tepsiből, még forrón ráterítettem mindegyik húsra egy réteg sajtot (én a szalonna-maasdamer, prágai sonka-füstölt mozzarella, borsos szalámi-edámi, karaj-vörös cheddar párosítást alkalmaztam, ha emlékeim nem csalnak), és visszadobtam őket egy perce még sülni-pirulni. A bagett is kapott velük egy extra pirítást még. Mikor a sajt szépen ráolvadt, fogtam a bagettet, és rárétegeztem a húsokat az olvadt sajttal. A tetejét megszórtam a pirított hagymakarikákkal, meglocsoltam salsával, és mehetett is rá a teteje. Brutális. Buldózer. Mr. Big. Nagy Dög. Mindenki hívja, ahogy akarja, de hihetetlenül ízletes, és óriási adag ételről van szó, ami után a kajakóma új fokozatát ismeri meg az ember.

Jó étvágyat!

mrbig.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alabella.blog.hu/api/trackback/id/tr405047068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása