Sokfogásos menüvel készültem Karácsonyra, vendégek jöttek, 2 nap is, mi az, amit elfelejtettem teljesen? A fényképek készítését...természetesen a szilveszteri finomságokat sem sikerült lencsevégre kapni, csak ezeket a malacokat, még sülés előtt, mert olyan jópofák voltak...így először ez a recept kerül fel ide, majd később a többi, sajnos kép nélkül. Ez a recept nem saját egyébként, valaki facebookra tette ki, és onnan mentettem le.
Hozzávalók:
- -25 dkg túró
- -25 dkg főtt, összetört krumpli
- -25 dkg vaj (NEM MARGARIN)
- -25 dkg liszt
- -só
- -tojás a kenéshez
- -egész bors és kömény díszítéshez
Minden hozzávalót összegyúrok, figyelve arra, hogy kihűlt krumplival dolgozzak, különben az egész "szétfolyik", majd a hűtőbe tettem egy órára az elkészült puha, de nem ragadós tésztát. Míg pihent, megsütöttem a többi édességet szilveszterre, így már előmelegített sütőbe kerültek a malacok, ez fontos! Én kb. fél-1 cm vastagra nyújtottam a tésztát, és egy borospohárral kiszaggattam vele a köröket, így nagyon sok lett, vagy 50+. Mindegyikre ejtettem egy bevágást, aminek 2 felét lehajtottam, így "csüngő" fülei lettek a malackának :) egy kis pötty tészta lett az orra, lekentem tojással, és csináltam neki szemet-orrot. Sütőpapírral bérelt tepsibe pakoltam őket (óvatosan, mert puhák!), előmelegített sütőben kb. 15-20 percet sütöttem, közepes lángnál. Még forrón lakmároztam belőle-a borsokat szedjük le étkezés előtt róla! :)
Jó étvágyat hozzá!